Néhány hete az élet, teljesen más mederben folyik, mint amelyet megszokhattunk az elmúlt évek során. Rengeteg probléma, kérdés, nehézség felmerült az elmúlt időszakban, amelyet meg kellett oldani és amire valamilyen választ kellett adni. Egy krízishelyzet – legyen szó egyéni, családi vagy globális válságról – mindig arra késztet bennünket, hogy elkezdjünk másképp gondolkodni. Az eddig működő módszereink és megoldási stratégiánk egy megváltozott környezetben nem működnek.

A gyerekekben mélyen rögzül, hogy a család, hogyan reagál a jelenlegi, megváltozott állapotra.

Mindannyian tapasztaljuk, hogy vannak a környezetünkben olyanok, akik hasonlóan gondolkodnak, mint mi és vannak, akik teljesen másképp. Hogyan lehetséges ez? Hogy lehet, hogy ami számunkra egy lehetőség, egy élmény, azt más emberek teljes mértékben elutasítják? Hogy lehetséges, hogy ami bennünket dermesztő félelemmel tölt el, mások megvonják a vállukat és belemennek a helyzetbe, esetleg még élvezik is? Gondolj csak a hullámvasútra, a repülésre, extrém sportokra, a szereplése, arra, hogy sok ember előtt beszédet kell tartanod! Vannak, akik imádják ezeket a tevékenységeket és vannak, akik még gondolni sem szeretnének rájuk.

Mikor egy kisbaba megszületik, még szinte alig van benyomása a külvilágról és nincs tudása arról sem, hogy mitől fél, vagy mi az, ami érdekes számára. Ahogy testünk is csak abból képes felépíteni a molekuláit, amilyen tápanyagok a rendelkezésére állnak, úgy minden gyermek csakis abból a lelki környezetből tudja felépíteni saját magát, ami körülveszi őt. A gyerekek szivacsként szívják magukba, hogy az őket nevelő felnőttek mit gondolnak a világról, a problémákról és a nehézségekről. Bármit elültethetünk a gyermekek lelkében, az életre fog kelni, ahogyan életre keltek bennünk is a felnőtté válásunk során. Ezért nem mindegy, hogy mit látnak rajtunk, mit gondolunk és mit teszünk akkor, ha az élet nehézzé válik.

Talán félelmetes belegondolni abba, hogy ennyire figyelnünk kell a saját lépéseinkre, de én azt gondolom, hogy a lehetőséget kell látnunk ebben. Azt, hogy van még időnk megmutatni, hogy hogyan kell erősnek lenni, bátornak lenni, összefogni, kitartani. Most kellően jó mintát tudunk nyújtani a rugalmasságról, az alkalmazkodásról és a nyitottságról, ami egy életre szólóan védetté teheti a gyerekeket az elakadásokkal szemben.

Felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha nekem sincsenek jó mintáim? Ha én is tehetetlennek, kiszolgáltatottnak, félelemtelinek és bizonytalannak érzem magam? Akkor itt az idő megreformálni a saját hitrendszerünket. Habár gyerekként nem tudjuk befolyásolni, hogy milyen kártyákat osztanak nekünk, felnőttként már igenis van lehetőségünk új lapokat kérni. Először is kezdjünk el azon gondolkodni, hogy milyen pozitív dolgokat láttunk és tapasztalatunk a mi családunkban! Hiszen soha semmi nem fekete vagy fehér. Minden családban vannak jó minták és vannak kevésbé hatékonyak. Mindannyian fel tudunk idézni olyan családtagot, aki erősen küzdött vagy jól oldotta meg az előtte álló akadályokat. Ezen túl kezdjünk el olvasni a hiedelmekről és értsük meg, hogy hogyan alakulnak ki. Ha önmagunkért nem is tettük meg eddig, tegyük meg a gyerekeinkért, hiszen ők most tanulják meg, hogyan kell szembe nézni a kihívásokkal.

Abban biztosak lehetünk, hogy a gyerekek élete nem lesz problémák nélküli, könnyed szökdécselés akkor sem, ha túl leszünk ezen a válságon. Ahogy jobb időszakok, úgy nehézségek is mindig, mindenki életében bekövetkeznek, így nem érdemes vesztegetni az időnket azzal, hogy nem tanuljuk meg kihozni belőlük a lehető legtöbbet.

Ha tetszett a cikk, kövess a Facebookon, Instagramon (@alexavaczi) és oszd meg a barátaiddal, akik számára hasznos lehet!

Felhasznált irodalom: Orvos-Tóth Noémi (2018): Örökölt sors. Családi sebek és a gyógyulás útjai. AduPrint Kiadó és Nyomda Kft.A képek forrása: pinterest.com